Dunántúli Napló

2010. szeptember 6. (hétfő)
Zakariás

140 új álláshely megyénkben

, Legutóbb frissítve: 2004. november 15. 12:46
Gyulán húsz, Kondoroson pedig százhúsz megváltozott munkaképességű ember számára nyílik munkalehetőség december 1-től egy budapesti székhelyű szövetkezet jóvoltából. A Rolfim Elektrotechnikai és Finommechanikai Szövetkezet azok közé a célszervezetek közé tartozik, melyek pénzügyminisztériumi támogatást kapnak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához.

Kondoroson a szarvasi Szirén Ruházati Szövetkezet évekkel ezelőtt bezárt varrodájának épületében százhúszan végezhetnek majd szaktudást nem igénylő, betanított munkát. Különböző elektromos háztartási gépek, illetve elektronikai, számítástechnikai eszközök szétszereléséről van szó. A cél, hogy ezeket az eszközöket újra működőképessé tegyék, illetve még működőképes darabjaikat újra felhasználják. Dr. Kovács Tamás, a Rolfim Szövetkezet elnöke elmondta: az elkövetkező két hétben elvégzik azokat az orvosi vizsgálatokat, melyek alapján eldönthető majd, hogy kinek-kinek az egészségi állapota mely konkrét munkafolyamat végzését teszi lehetővé.

vissza
  • A+
  • A-
  • P

Apróhirdetések a megyéből

  • Állás
  • Autó
  • Ingatlan
  • Apró
Copyright Axel Springer-Magyarország Kft. 2000-2010 | Impresszum | Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat | Médiaajánlat

Axel Springer Network

Astronet Autó-Motor Bama Baon Beol Fanny konyha Glamour Heol Jóvicc Kemma Kiskegyed Kiskegyed Konyhája Lakáskultúra Mindmegette Mazsola Mindmegitta Nana Sonline Szoljon Teol Világgazdaság