Csaknem négyezer új diákhitel igénylő
Hétfőn 3.846 új igénylő először jutott hozzá a diákhitelhez, velük együtt 2001 óta eddig összesen 174.336-an éltek a felsőoktatásban a hitelfelvétellel - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.
Aki 2004. december 15-ig beadja az igénylését a kijelölt postahivatalokban, illetve az együttműködő bankok, valamint szövetkezeti hitelintézetek kijelölt fiókjaiban és jogosulttá válik, az 2005. január 15-én, az igényelt összegtől függően akár 125 ezer forinthoz is hozzájuthat.
A 2004. december 15-e után beadott igényléseket azonban már csak a következő tanulmányi félévre lehet figyelembe venni.
Jelenleg a diákhitel-törlesztők száma meghaladja az ötvenezret. A tartósan nem fizetők aránya viszont továbbra is 1 százalék körül mozog, ami nemzetközi összehasonlításban is kiváló. Eddig 180 ügyfél adatai kerültek át behajtásra az APEH-hez - áll a Diákhitel Központ közleményében.
A Diákhitel Rt. üzletszabályzata szerint a hallgatói jogviszony megszűntét követő hónap 5-éig minden hiteladós - külön értesítés nélkül - köteles az első törlesztő részletét átutaltatni a Magyar Államkincstárnál e célra vezetett számlára.
Ha bármelyik ügyfél bizonytalan abban, hogy él-e még a hallgatói jogviszonya az adott tanintézetben, akkor célszerű érdeklődnie saját tanulmányi osztályánál, az esetleges diákhitel törlesztéssel kapcsolatos kellemetlenségek elkerülése végett. vissza
- A+
- A-
- P